MENÜ

bajnoki mérkőzések

handball-2.jpg

Hat vereség után sikerült nyerni

szerző: hrobcsi; 2011. 05. 19

 

Utoljára a tavaszi szezon nyitányán érezhette a siker ízét női kézilabda csapatunk. Hat sikertelenül megvívott bajnoki után, a Földes Nagyközség SE ellen sikerült behúzni egy győzelmet.

 

 

Hajdúszoboszló – Püspökladány 20-27 (7-11)

A püspökladányiakkal nem csak a bajnokságban, hanem felkészülési mérkőzésen is összetalálkozott már együttesünk a 2010/2011-es bajnoki idényben.

Mivel azok a meccsek idegenben voltak, és a mi szempontunkból vereséggel végződtek, reménykedtünk a hazai visszavágásban. Sajnos ez most nem jött össze. Az első félidőben is a mieink szaladtak az eredmény után, s a másodikban sem sikerült közelebb férkőzni.


 

Létavértes – Hajdúszoboszló 25-18 (13-6)

Ősszel hazai pályán, 22-18-ra kapott ki csapatunk. Akkor kis szerencsével szorosabb, akár fordított eredmény is születhetett volna. Így aztán titkon most reménykedtünk a fordított szereposztásban.

Ahogy egy héttel korábban a Püspökladány ellen, most sem sikerült jó eredményt elérni. Akárcsak az egy fordulóval korábbi meccsen, itt is jelentős hátrányt kellett volna ledolgozni a második félidőben.


 

Hajdúszoboszló – Berettyó MSE II 21-22 (9-8)

Csapatunk csere nélkül állt ki a mérkőzésre. Sajnos nem annyira bő a keret, hogy a különböző elfoglaltságok miatt lehetne pótolni a hiányzókat. Ennek ellenére mindent megtettek a győzelemért.

A végére így azonban teljesen elfáradt a gárda. Ezt használta ki az utolsó percekben az ellenfél. Addig a mieink vezettek két góllal, de a hajrában ez a minimális előny elúszott.


 

Berettyó MSE I – Hajdúszoboszló 36-17 (19-13)

A bajnokságban ez egy olyan találkozó volt, amelyen mindegy volt mit csinálnak a lányok, esélyük sem volt nyerni. Nem az ellenfél játékereje miatt, hanem a szó szerinti „hazai pálya” miatt.

Míg a játékvezetők a mieinktől négy-öt passz után elvették a labdát passzív játék miatt, addig a túloldalon az sem számított, ha a nyakánál fogva rántják le játékosunkat. Egy dolognak örülhettünk csupán: megúsztuk sérülés nélkül.


 

Hajdúszoboszló – Komádi SE 17-31 (10-10)

Szoros első félidő után, a csapat teljesen széthullott a fordulás után. Az okokat nem sikerült megfejteni, ezért olyan a vége, amilyen. A fejben széteső csapatunk teljesítménye mind támadásban, mind védekezésben kritikán aluli volt.


 

Hajdúszoboszló – Földes Nagyközségi SE 23-22 (9-8)

„Sikerült átlépni az árnyékunkat” – fogalmazta meg egy mondatban a győztes meccs titkát Zelizi Miklós, a lányok trénere. A rendkívül szoros találkozón egy pillanatra sem vezetett az ellenfél. A győzelmet az utolsó hét másodpercben vezetett támadásból elért góllal szerezte meg a csapat.


 

 

 

Asztali nézet